Azt gondolom, hogy a hívás teljesítésének ez a legnehezebb része, számomra legalábbis biztosan. Hiszen gondolhatjuk azt, hogy az előző fejezetben leírtak megtételére igazából a legnagyobb gátunk „csak” a saját lustaságunk. Az, hogy jót cselekedjünk, másokkal törődjünk, eljárjunk templomba, azért ez nem olyan nagy kunszt. De ezekből a szavakból (föld, rokonság, atya háza) az is kiderül, hogy itt valami egészen másról van szó, mint a szorgalomról. Ezekben a szavakban első értelmezésben benne vannak az anyagiak, a kényelem. Rendben, ezt már hallottuk. De ebben benne van a genetika is, és ha jobban belegondolunk, akkor a biológiai természetünk is. Hogy például túl hevesek vagyunk, vagy éppen túl visszahúzódók, extrovertáltak vagyunk-e inkább vagy introvertáltak, milyen a temperamentumunk. Ezeket mind a származási családunktól örököljük. De kapunk tőlük jóval többet is. Személyiségünk kezdeti fejlődésében egyértelműen meghatározó, hogy kik vesznek körül minket és hogyan bánnak velünk. Kezdeti, fiatalkori személyiségünk igazából köztük alakul ki. És az Úr éppen ezért kéri azt tőlünk, hogy ebből a szempontból hagyjuk ott őket, és legyünk azok, akiknek ő szán minket. Lépjünk túl a múltunkon, és arra az életre koncentráljunk, ahova minket vezetni akar.

         Ennek a folyamatnak talán a legjobb példája a bibliai Jákob története. Sokan értelmezték már ezt a történetet, de hadd mutassam be röviden szintén Sachs rabbi egészen fantasztikus értelmezését. Jákob ikertestvérével, Ézsauval együtt született úgy, hogy közben Ézsau sarkát fogta. Később Ézsau apjuk, Izsák kedvence lett, ő pedig anyjáé, Rebekáé. De igazából nagyon szenvedett attól, hogy apja Ézsaut jobban szereti. Rendkívül féltékeny volt annak elsőszülöttségére, és anyjával szövetkezve ellopta annak atyai áldását oly módon, hogy gyengén látó apja előtt Ézsaunak öltözött. Ézsau természetesen éktelen haragra gerjedt, amikor megtudta, hiszen kiforgatták az örökségéből. Jákobnak el kellett menekülnie egy távoli rokonukhoz, hogy Ézsau meg ne ölje. Hogy lett ebből a lelki sérült, sokféle gazságra hajlandó fiúból egy nemzet atyja? Jákob a rokonánál igencsak jól gazdálkodott, tehetős emberré vált, ami jól mutatta rátermettségét, intelligenciáját. De nem ez volt a fordulópont. A fordulópont az volt, amikor rokonától is el kellett jönnie, mert ott is összekaptak a vagyonon, és vissza kellett térnie Ézsau földjére. Két gyűlölője közé került, de nem volt más útja, csak előre. Rettegett Ézsau haragjától, és a lelkiismeret-furdalás is gyötörte, mert jogos volt a harag ellene. Ennek a rettegésnek köszönhetően egy különös dolog történt vele álmában:

Jákob egyedül maradt odaát. Akkor valaki hajnalig küzdött vele. Mikor látta, hogy nem tudja legyőzni, megérintette csípőjét úgy, hogy Jákob csípője kificamodott, miközben vele küzdött. Közben így szólt: „Engedj el, mert közeledik a virradat!” De ő így felelt: „Nem engedlek el, amíg meg nem áldasz.” Az megkérdezte: „Hogy hívnak?” „Jákobnak” – felelte. Az folytatta: „Ezentúl ne Jákobnak hívjanak, hanem Izraelnek, mivel Istennel szemben erősnek bizonyultál, és emberek fölött fogsz győzni.” Jákob erre megkérdezte és ezt mondta: „Nyilvánítsd ki előttem nevedet!” Az így válaszolt: „Miért kérdezed a nevemet?” –, s megáldotta. Jákob elnevezte a helyet Penuelnek, mert – úgymond – „színről színre láttam Istent, és életben maradtam.”

Teremtés 32,26-31

         Jákob ezek után másnap reggel találkozik Ézsauval, és azt várnánk, hogy az éjszaka után megerősödve legyőzi Ézsaut. Ehelyett egészen meglepő dolgot tesz: mélyen meghajol Ézsau előtt, kéri a bocsánatát, és visszaadja ellopott áldását. De mi történt itt? Jonathan Sachs rabbi szerint a kulcs az, hogy Jákob két áldást kapott apjától. Egyet Ézsau álruhájában:

Isten adjon neked az ég harmatából és a föld kövérségéből búzát és bort bőségben. –Népek szolgáljanak neked, és nemzetek hódoljanak előtted. Légy ura testvéreidnek, s hajoljanak meg előtted anyád fiai. – Legyen átkozott, aki átkoz, és áldott, aki áld téged.”

Teremtés 27, 28-29

         De ez nem a neki szánt, hanem az Ézsaunak szánt áldás volt! Viszont kapott áldást apjától Jákobként is, amikor Ézsau elől rokonaihoz menekült:

A mindenható Isten áldjon meg, tegyen termékennyé, sokasítson meg, hogy a népek sokaságává légy! Adja neked Ábrahám áldását, neked és veled együtt utódaidnak, hogy az idegen földet, amelyet Isten Ábrahámnak adott, sajátodul megkapjad.

Teremtés könyve 28, 3-4

         Mi a különbség a két áldás között? Az egyik a gazdagságról és a hatalomról szól, ezt az áldás Ézsaunak szánták, és ez az, amit Jákob ellopott tőle. A másik áldás egy nemzet atyjának szóló áldás, és ez volt Jákobé. És mi történt azon az éjszakán? Jákob, birkózva Istennelmegértette, hogy eddig teljesen tévúton járt. Az egész élete arról szólt, hogy olyan akar lenni, mint Ézsau. A sarkába kapaszkodva született, irigyelte testi erejét és ügyességét, irigyelte apja iránta való szeretetét. Hajlandó volt Ézsaunak öltözni, csak hogy áldását megkapja. De most, a birkózás után visszaadja az áldást, ami nem őt illette, és elindul a saját áldása irányába. Nem az köti most már, hogy olyan legyen, mint a testvére. És születik egy új ember, akinek még a neve is más, amit egyenesen Istentől kapott:

„Ezentúl ne Jákobnak hívjanak, hanem Izraelnek, mivel Istennel szemben erősnek bizonyultál, és emberek fölött fogsz győzni.”

Teremtés 32,29

Pontosan erről az újjászületésről, a kifejezetten nekünk szánt cél megtalálásáról szól az, ha meghalljuk Isten hívását. Amikor az anyagiak, a genetikánk, a múltunk nem tereli el a figyelmünket, nem tart vissza. És igen, ezeket elhagyni fájdalmas, küzdelmes, nehéz, de ha a hívásnak eleget akarunk tenni, akkor ez elengedhetetlen.