Hogy az Ószövetség első öt könyve, a Tóra milyen mély tudás forrása, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy lényegében az első mondatban, azaz egyetlen mondatban benne van minden. Kis túlzással minden, ami utána következik, az ennek az egyetlen igehelynek a kifejtése. Annyira fontos ez a mondat, és annyira zseniális ez a tömör megfogalmazása az egész világ értelmének, hogy érdemes szavanként megvizsgálni, hogy láthatóvá váljon mélysége és univerzalitása.

         A zsidó–keresztény világkép szerint a világ nem örök, hanem teremtették, azaz létrehozták. Rendben, mindenki tudja, hogy a zsidók és a keresztények ezt gondolják, de nézzük meg, hogy mi következik ebből a gondolatból. Mert mindig ez a lényeg – és a továbbiakban is ez lesz az –, amit keresünk. Milyen világkép következik abból, ha az az axiómám, hogy a világot teremtették? Hogyan befolyásolja ez a gondolkodásomat, a világhoz való kapcsolódásomat?

         A teremtett azt jelenti, hogy létrehozták. Ha mi létrehozunk valamit, akkor ez egyrészt azt jelenti, hogy egy új minőség jön létre, illetve azt is jelenti, hogy ezt valamilyen céllal tesszük. Cél nélkül nem hozunk létre semmit, még a jelentéktelennek tűnő dolgokat sem, a pusztán szórakozás is egy cél. De a világ teremtése ahhoz túl nagy projekt, hogy „csak úgy”, szórakozásból jött volna létre, az pedig egyenesen elképzelhetetlen, hogy cél nélkül történt volna meg. És ha én azt az axiómát fogadom el, hogy a világot teremtették, akkor ezzel azt is állítom, hogy a világnak célja, rendeltetésevan.

         Ha a világot nem teremtették, akkor az azt jelenti, hogy nem létrejött, hanem valamilyen formában mindig is volt ha máshogy nem, a fizikai törvényekbe kódolva.. Ha a világot nem teremtette senki, akkor a világ létezésének nincsen semmilyen oka. Ebből arra a következtetésre juthatunk, hogy nincs semmi célja, rendeltetése, csak van, és kész. Lehet ebben is hinni, csak lássuk be, hogy mennyire más következtetésekre jutunk a világgal kapcsolatban, ha ezt vesszük axiómának. És lássuk be, se a teremtett világ, se a mindig is volt világ axiómát nem lehet bizonyítani, kár ezen vitatkozni. De érdemes látni, hogy milyen világképem alakul ki akkor, ha az egyiket választom, vagy ha a másikat. Hogy úgy tekintek a világra, hogy az egy okkal, rendeltetéssel, értékkel rendelkező valami, vagy egy halom elemi részecske, amelyek különböző formákba kapcsolódnak össze, de semmilyen rendeltetésük nincs. Az a tapasztalatom, hogy sok vallásos és sok nem vallásos ember sem gondolkodik el azon, hogy mi is az, amiben igazán hisz. Pedig bármelyik táborba is tartozunk, érdemes ezen mélyen elgondolkodni: a világ (és benne én is) egy teremtett, céllal, rendeltetéssel bíró entitás, vagy a világnak és benne az én létezésemnek igazából semmilyen önmagán túlmutató értelme nincs?

         Vallásosként felfogom-e annak jelentőségét, hogy a személyes létem és a világ léte értelemmel bír? Felfogom-e ennek az ajándékát? Hogyan hat ez a gondolkodásomra, a világhoz és a magamhoz való hozzáállásomra? Komolyan veszem-e ezt?

         Nem vallásosként felfogom-e azt, hogy én abban hiszek, hogy igazából semminek semmi értelme? Illeszkedik ez a valóságérzékelésemhez? Hogyan hat ez a gondolkodásomra, a világhoz és a magamhoz való hozzáállásomra? Komolyan veszem-e ezt? A hal nem tudja, hogy vizes. Én vajon tudom, hogy milyen „víz” vesz körül?