Szerintem egy elég könnyen belátható axióma, hogy a társadalmi környezetünk és aközött, hogy kikké válunk, kapcsolat van. De a kérdés most sokkal inkább az: ahhoz, hogy kiteljesedhessünk, abban a környezetünkkel való interakciók segítenek vagy éppen hátráltatnak bennünket? A környezetünk lehetőség vagy éppen veszély? Minél többször kell kapcsolatba kerülnünk a környezetünkkel, vagy éppen ellenkezőleg, függetlenednünk kell tőle? Ez alapján két út bontakozik ki a hálózati individualista és a hálózati együttműködési életstratégia:

1. Hálózati individualista életstratégia

Mindannyiunkban ott rejlik egy belső, alapvető „én” amit szeretne kibontakoztatni. Az életünk során a külső környezet (társadalom, kapcsolatok) segíti vagy akadályozza ezt a folyamatot. Az ember életfeladata ennek az énnek az érvényre juttatása és ebben a feladatban a környezet vagy veszély vagy lehetőség.  Az egyén ezért „individuumként” látja magát, és fő célja a lehető legnagyobb nyugalom és zavartalanság elérése, hogy szabadon fejlődhessen. Ez egy tudatos választás: az autonómia (önállóság) kerül előtérbe, a külső hatások minimálisra csökkentése érdekében.

2. Hálózati együttműködési életstratégia

Ebben az esetben a személyes potenciál és fejlődés nem önmagában, hanem a másokkal való kapcsolatokon keresztül valósul meg – azok minősége dönti el, kik leszünk valójában. Itt az egyén nem izolált „individuum”, hanem egy nagyobb emberi hálózat (pl. barátok, közösség) egyedi csomópontja, aki csak a kapcsolatok rendszerében értelmezhető. Az egyediség megmarad, de a hálózat kontextusában mutatkozik meg – hiszen minden összetett hálózatban (mint a társadalom) minden csomópont egyedülálló. Ez szintén egy tudatos döntés: a hangsúly a hálózathoz való erős kapcsolódáson van, a közös növekedésen keresztül.

Mit mond a főparancs?

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.”

Máté 22,37-4­0

         Az én értelmezésemben a főparancs a hálózati együttműködési életstratégia mellett teszi le a voksot, hiszen arra hív minket, hogy kapcsolódjunk Istenhez és egymáshoz, méghozzá a szeretet által.

Tehát a főparancs szerint Isten azt szeretné, hogy ne individuumok, hanem egyedi hálózati csomópontok legyünk, akiket a szeretet köt össze.

          És mi a szeretet? Erich Fromm “A szeretet művészete” c. könyve szerint a szeretet kizárólag egyenrangú felek között jöhet létre, akik tisztelik egymás integritását, önként választott, azaz teljesen szabad. Ebből négy dolog is következik:

1. Mindig megvan a szabadságom arra, hogy szeretem-e a közvetlen környezetemben lévőket és szeretet kapcsolatot építek-e ki velük. És ez egy olyan szabadság, ami elvehetetlen, ezért nem kell küzdeni. Ezt nem egy másik embertől vagy a hálózattól kapjuk, ez a miénk és kész. Ez a szabad akarat, amit Istentől kaptunk, ez az, ami megkülönböztet minket minden teremtménytől és ez Isten legnagyobb ajándéka számunkra. Ezzel az ajándékkal tud az ember szabad maradni még a legbrutálisabb körülmények között is, még a legnagyobb elnyomásban is, azaz a leggonoszabb hálózatban is. Még a haláltáborokban vagy a Gulágon is voltak olyan kivételes személyek, akik pontosan ez által tudták megőrizni a szabadságukat. A környezetük elnyomó volt és darabokra hullott, de ők a körülöttük lévő személyekkel kialakított szeretetkapcsolatokon keresztül mégis egy minőségi, szeretetteljes hálózati csomópontok maradtak. Ezt a szabadságot nem tudták elvenni tőlük.
2. A szeretet szabadságából következik annak önkéntessége is, azaz szeretet kényszerből nem jöhet létre. És ennek fontos következménye, hogy az, aki szereti a másikat, annak el kell tudnia viselni azt is, ha a másik nem szereti vissza, mert ezzel tudja biztosítani a másik szabadságát. Ahogy erről már korábban volt szó, Isten éppen ezért adott nekünk szabad akaratot, mert Isten szeretete nem követelőző, annyira szeret minket, hogy még azt is megengedi nekünk, hogy ne szeressük Őt. Ennek természetesen következményei vannak, de ezeknek a következményeket mi csináljuk magunknak, nem Isten teszi ezeket velünk. Ha nem szeretem a feleségem és ezért rossz lesz a házasságom, arról nem a feleségem tehet.
3. Igaz szeretet mindig csak közvetlen kapcsolatban jöhet létre. Persze gondolhatok szeretettel egy távoli kontinensen élőkre, meg az emberiség egészére, de szeretetkapcsolatba lépni csak azokkal lehet, akikkel a hálózatból közvetlenül kapcsolódom. A szeretet intenzításában természetesen van különbség, annak függvényében, hogy mennyire erős a hálózati kapcsolatom a hozzám kapcsolódó illetővel. Más intenzitással szeretem a gyerekeimet és a boltos nénit. Más intenzitással szeretem a házastársamat, mint a kollégáimat (ennek valószínűleg a házastársak örülnek a legjobban), de a kapcsolatom mindegyikkel a szeretet kell, hogy legyen.
4. A szeretet mindig egyenlő felek között jöhet létre, mert a felek mélyen tisztelik egymást. Ha ez a kapcsolat nem egyenlő és többre tartom magam, vagy esetleg a kapcsolatom leereszkedő, elnyomó, akkor az nem szeretet. Létezik ugyanakkor asszimetrikus szeretet, például a szülő-gyermek és az Isten-ember közötti szeretet. De itt a szerető célja a szeretett fejlődésének segítése, a szeretettről való gondoskodás.

         És ez a négy pont a hálózati csomópont lét lényege! Tehát ha egyedi hálózati csomópont vagyok, akkor a létem az, hogy a velem közvetlenül érintkező többi emberrel a boltos nénitől a kollégáimon át a házastársamig igyekszem a közvetlen kapcsolatunkat pozitív összegű játszmává, szeretet kapcsolattá alakítani. Mindezt úgy, hogy hogy én szeretném ezt és tiszteletben tartom a másik szabadságát, hogy ezt viszonozza-e. Ez kockázatosnak tűnik, de a tapasztalatom az, hogy az ember 98%-a erre pozitívan reagál. Sajnos egy kis részük nem, de ez sokkal kisebb rész. Jézust sem szerette mindenki, de az evangéliumok tanúsága szerintsokkal többen voltak azok, akik szerették. Ezt a kisebb, nem szerető részt el kell tudnunk viselni a nagyobb részért és az Isten országa ügyért. Képzeljük el Isten mit érezhet, ha valaki nem szereti Őt , pedig az illető a létét köszönheti neki. De ez a vissza nem szeretés az élet elhanyagolható része. Mert gondoljunk bele: ha hálózati szeretet csomópontként gondolok magamra, akkor a szeretet nem valami absztrakció, hanem a létem! Mindenkivel, akivel a hálózatban közvetlenül kapcsolódom, és azok visszaszeretnek, akkor azokkal szeretetben, pozitív összegű játszmában vagyok, és ez határozza meg, hogy ki vagyok a hálózatban. És ezt én csinálom, nem más, mert Fromm is azt mondja, hogy a szeretet cselekedet és nem érzés! És itt meg is érkeztünk: Facere ut intelligas, azaz cselekedj, hogy megérthess! Isten ezt a szabadságot adta nekünk, aminél nagyobb ajándékot elképzelni sem lehet. És ezzel rettenetes kockázatot is vállalt, hiszen az összes bűn abból származik, ha valaki nem az Isten és az emberek iránti szeretetet választja. Minden rossz a világban ennek a szeretetnek az elutasításából származik. Éppen ezért a mi feladatunk az, hogy ez ellen hassunk oly módon, hogy mi magunk a szeretetet választjuk. És ez az, amikor építjük Isten országát. Ez a mi meghívásunk és feladatunk.