Aki az Isten országát akarja építeni, azaz a világ útjáról Krisztus útjára lép, az világi értelemben vett szegénységgel fog szembesülni. Mert ha valaki Isten országát akarja építeni, akkor azok a dolgok, amelyeket a világ tud adni (anyagi javak, hatalom, elismertség), értelmüket vesztik. Nem elvesznek, mert még az is előfordulhat, hogy az Istennel közös munka közben kapunk ezekből. Nem is kötelező lemondani róluk, nem ezt kéri Isten. Azt kéri, hogy ezek a dolgok váljanak lényegtelenné, közömbössé. Mert ha Isten munkatársaivá akarunk válni, akkor ezeket mint célokat el kell felejtenünk, hiszen ebben a feladatban csak egyetlen célunk lehet: Isten országának építése.

         De Isten nem várja el tőlünk a nyomort. Azt kéri, hogy ha muszáj, akkor azt is vállaljuk fel, de ez csak szélsőséges esetben, például üldöztetés esetén érvényes, és alapvetően nem nyomorra teremtett minket. Jézus és a tanítványok sem nyomorogtak. Volt egyszer-kétszer nehéz pillanatuk, de nem volt állandó a nagy szegénység az életükben. A kereszténység nem kíván aszketizmust, mert korgó gyomorral nem lehet Isten országát építeni. Isten telerakta gyönyörű dolgokkal a világot, és nem azért tette ezt, hogy azután eltiltson minket ezektől. Ő csak azt kéri, hogy ne a világ gyönyörei legyenek az elsők, hanem az, hogy tegyük még jobbá a világot azáltal, hogy közelítjük ahhoz az állapothoz, amilyennek szánta. Például van egy pont, ahonnan a pénz gyűjtése már nem anyagi természetű hiányból, hanem valamilyen belső, lelki hiányból fakad. Ha már annyi pénzt keresünk, hogy tisztes módon megélünk, utána az anyagi javak gyűjtése négy dologról szól: túlzott biztonságról, hedonizmusról, dicsőségről, hatalomról. És Isten azt kéri, hogy ezekről mondjunk le, mert ezek rólunk szólnak, nem Róla. Egy okos ember ezt így fogalmazta meg: az anyagi javak olyanok, mint a levegő. Az anyagi világban nem lehet nélkülük élni. De ha csak azért kelünk fel minden reggel, hogy levegőt vegyünk, az elég sekélyes életet jelent.

         Ugyanakkor az anyagi világban, az anyagi célok teljes mértékben érvényesek, és a világ fiaiként mélyen áthatják lényünket. Azt mondani, hogy mostantól ezek nem érdekelnek, ez a világ fiaiként nagy lemondás. Soha többé nem lehetnek a céljaink azok, amik mindenki másnak a céljai, mert azokkal csak a földi világot építenénk, és nem Isten országát. Sőt, könnyen előfordul, hogy mivel Isten országának építőjeként a fókuszunkban nem ezek vannak, a világ fiai sokkal több anyagi javat, hatalmat és emberi elismerést zsebelnek be életük során, mint mi. Ezt fel kell dolgozni! El kell fogadnunk, hogy világi értelemben mi szegényebbek leszünk, ha az Isten országát építjük.

         Ez óriási kísértés, mert ki szeret olyan környezetben élni, ahol szegénynek számít? Az ördög folyamatosan azt fogja a fülünkbe suttogni, hogy „ne légy balga, tévúton vagy, gyere vissza, hiszen »mindenki« más úton megy, mint te”. Éppen ezért Isten országának építése közben különösen fontos, hogy ne csak Isten, hanem azok társaságát is keressük, akik szintén ezen az úton járnak. Fontos a közösség az úton maradás szempontjából, mert egyedül könnyen letévedünk róla. A tanítványok is egy közösséget alkottak, Jézus kettesével küldte el őket az Isten országát hirdetni, és nemhiába kérte őket, hogy amikor már Ő nem lesz, akkor is rendszeresen gyűljenek össze. („Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Máté 18,20)

         És az anyagi kísértésnek ellenállni még a könnyebbik út! A gazdagság kísértése nagyon látványos, jól észrevehető, annak aránylag könnyű ellenállni. Sokkal nagyobb kísértés a világ elismerésére és a hatalomra törekvés. Hiszen Isten országának építése közben könnyen érezhetjük azt, hogy különbek vagyunk, mint a környezetünk, és ha közben követőink is lesznek, akkor még a hatalom érzése is megkísérthet. Miközben az ember teszi a jót, könnyű elszállnia magától. Nem véletlenül figyelmeztet erre Jézus:

Ügyeljetek, hogy igaz voltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van. Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat.
Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.

Máté 6,1-4

         Ezért folyamatosan meg kell vizsgálnunk, hogy még a legszentebb tevékenységünk esetén is ki van a középpontban: Isten vagy én? Sőt, akkor kell igazán! Mert amikor harácsolok, akkor pontosan tudom, hogy az rólam szól, de amikor úgy gondolom, éppen Isten országát építem, mindig kérdés: csak jópontokat akarok-e gyűjteni az Istennél és az embereknél, vagy valóban az Ő szándékai szerint cselekszem?

         Összefoglalva, Isten nem azt várja tőlünk, hogy szegények legyünk, a szegénység nem cél. Hanem azt, hogy le tudjunk mondani a világi nyújtotta gazdagságról Őérte, és lélekben szegények legyünk. Mert Isten országába ez az út vezet.