Az a kulcskérdés, hogy eredendően milyen az ember, nemcsak abból a szempontból fontos, hogy hogyan viszonyuljak a többiekhez, hanem abból a szempontból is, hogy hogyan viszonyuljak saját magamhoz! Az egész létemet határozza meg, hogy erre milyen válaszom van. Ki vagyok én? Miért vagyok itt? Van-e értelme a létezésemnek? Ha igen, akkor mi a dolgom? A halállal mindennek vége, vagy a halál csak egy életszakasz vége? Ezek megkerülhetetlen kérdések, és nem hiába sokan próbálták már megfogalmazni ezekre a válaszokat. De, ahogy az előző fejezetben is láttuk, a Szentírás megint rendkívül tömören, egy mondatban, lényegében az egész axiómát megfogalmazza:

„Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából, és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé.”

Teremtés 2,7

         Nézzük, milyen gondolati struktúra, milyen emberkép és énkép következik ebből az axiómából. Ezen alapvetés szerint az ember az anyagi világ része, hiszen porból van, azaz az ember helye egyértelműen a földi szféra. Igen ám, de van itt egy nagyon fontos mozzanat, ami kizárólag az emberrel történt meg, a többi teremtménynél nem: Isten közvetlenül bele lehelte a saját lelkét, így téve őt élőlénnyé. Tehát az ember élete, a lelke közvetlenül isteni eredetű, az ember élete, a lelke közvetlen kapcsolatban van Istennel. Ennek öt fontos következménye van:

1. Az embernek különleges státusza van a teremtésben, mert más élőlények teremtése nem így történt. Az ember része a természetnek, hiszen anyagból van, de van benne a többi élőlényhez képest valami isteni eredetű. A második mondat egyértelműsíti, hogy Isten nemcsak közvetlenül lehelte bele az életet az emberbe, hanem ráadásul még a saját lelkének mását lehelte bele. Ez azt jelenti, hogy az emberben van valami, ami csak az Istenre jellemző, a többi teremtményre nem. De mi az, amiben más Isten, mint az anyagi világ? Isten egy személy, azaz öntudattal rendelkezik, szabad, akit semmi nem korlátoz, ésteremteni képes erő. És pontosan ezt a három tulajdonságát adta át az embernek, ezek – igaz, a mi emberi szintünkön, de – mindannyiunkban megvannak. Ezek az isteni eredetű képességeink, három olyan kompetencia, ami nem az anyagi világból eredeztethető, de létezik, tehát mindhárom transzcendens eredetű: az öntudat, a szabad akarat és a teremtő képesség. Ez az emberi lélek három attribútuma, ami kiemeli az állatvilágból.

2. Ezt kapta meg az ember, és ezzel az aktussal a Teremtő a teremtményt magához is emelte. Olyanná tette, mint önmaga, aki szabadon, az értelmével teremteni képes, azaz felhatalmazta ezekre a cselekedetekre. Ezért az ember nem egy rabszolga, hanem munkatárs. Az ember Isten teremtőtársa. Isten szabad akaratú teremtőtársává válni az ember küldetése, feladata. Ez az emberi élet értelme, boldogságának kulcsa, Isten az embert erre szánta.

3. Mivel az emberi lélek égi eredetű, közvetlenül Istentől származik, ez lehetővé teszi, hogy Isten és az ember között közvetlen kapcsolat jöjjön létre. Tehát a Teremtő közvetlen kapcsolatban van teremtményével, azaz az ember sosincs egyedül, mindig ott van vele Isten. Sőt, az ember a lelkén keresztül „szólhat” is Istenhez, és meg is „hallhatja” a választ.

4. Ezt az isteni lelket minden emberi lény megkapta, tehát minden ember Isten gyermeke. És ez független attól, hogy milyen vallású, bőrszínű, sőt attól is, hogy jó-e vagy rossz. Igen, a rossz emberekben is ott van az Istentől kapott lélek, Sztálinban és Hitlerben is ott volt. Ezért igazán nagy tragédia, hogy ők azután mit kezdtek ezzel a lélekkel.

5. Mivel Isten örök, a lélek is örök. A fogantatás pedig egy csoda, mert valamilyen misztikus módon ez az isteni lehelet lép be az anyagba és jön létre örökre az emberi lélek. Tehát bár sokszor az öröklétre úgy gondolunk, hogy az a halál utáni lét, ez nem igaz. Az öröklét már a fogantatáskor kezdődik, tehát már a földi élet az öröklét része. A földi élet nem valamilyen „előélet”, hanem része a lélek teljes és örökké tartó életének.

         Nos, ez a Biblia emberképe. Ez egy axióma, amire semmilyen bizonyíték nincsen. De nincs bizonyíték a többi vallás axiómájára sem, ahogy a materialista axiómára sem. Lehet rájuk is építeni az emberképünket, csak akkor más következtetésre jutunk. Például vannak olyanok, akik azt mondják, hogy az ember egy biológiai lény, és nincs olyan, hogy lélek. Az öntudatunk egy evolúciós termék, semmi isteni nincs benne. Szerintük, ha az ember, mint biológiai lény megszűnik, akkor teljesen megszűnik. Ez az élet van, ami itt történik velünk, az számít, utána úgyis megsemmisülünk. És mivel ezt nehéz elfogadnunk, ezért találtuk ki ezt az egész lélekdolgot Istenestül, vallásostul.

         Lehet, hogy nekik van igazuk, hiszen az övék is egy axióma, illetve a bibliai emberkép is egy axióma, egyikünk se tudja bizonyítani a magáét. De ha nekik van igazuk, és a bibliai axióma egy illúzió, én akkor is szívesebben élem le az életemet a Biblia illúziójában. Szívesebben gondolom azt, hogy az ember egy öntudattal és szabad akarattal rendelkező, teremteni képes csoda. Én is ilyen vagyok, és mindenki a környezetemben ilyen. Én szeretem ezt az emberképet, és nem szeretem például Richard Dawkins az Önző gén c. könyvében kifejtett emberképét, amiben az ember egy túlélőgép, amit a génjei építettek maguk köré. És ahol az emberi élet egyetlen célja, küldetése az örökítő anyagának átadása, és nem az, hogy a gyermeke nemzésével Isten teremtőtársa legyen. Lehet, hogy Dawkinsnak és követőinek van igaza, és ez az egész vallás, ahogy ő fogalmazott, egy téveszme. De én akkor ezt a véletlenek sorozataként létrejövő biológiai életemet sem abban a tudatban szeretném leélni, amit Dawkins kínál. Mert ha az isteni axiómában hiszek, azt gondolom, az életem egy értelmes, motiváló, önmagamon túlmutató élet. És semmilyen vesztenivalóm nincs, legföljebb volt egy illúzióm, egy téveszmém, ami nem volt igaz. Amikor ez kiderül, akkor már nem is létezem, akkor meg már mindegy.

         De abba is gondoljunk bele, mi van, ha mégis a zsidó–keresztény axióma a helyes, és valaki mégis úgy dönt, hogy pusztán biológiai lényként éli le az életét. És amikor halálakor azzal szembesül, hogy rossz axiómát választott, akkor ott lesz előtte színről-színre, hogy mennyi lehetőséget kihagyott, és mennyi mindent másképp csinálhatott volna. Elég hátborzongatónak tűnik ez a jelenet. Ismét csak azt tudom hangsúlyozni, hogy lehet nem az isteni axiómát választani, de szerintem nem érdemes.