De milyen az az Isten országa? Jézus Isten országának alkotmányát egyetlen, összetett parancsban fogalmazta meg, amely az előző fejezetekben látott hívás is egyben:

 „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.”

Máté 22,37-4­0

         Már szó volt róla, hogy a kereszténység alapvető axiómája az, hogy Jézus Isten Fia. Ez alapján bármi, amit Jézus mondott, azt Isten mondja, ráadásul nem közvetítőn keresztül, hanem közvetlenül. Jézus szava egy az egyben Isten szava. Sőt, az, hogy Jézus Isten Fia, Szent Ágoston értelmezésében egészen konkrétan azt jelenti, hogy a Fiú (Jézus) az Atyától származó logosz, azaz az isteni tudás, az értelem, az ige. Azt pedig, hogy Jézus tanításának ez a parancs a központi gondolata, maga Jézus mondja: „Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták”. Ebből az következik, hogy az egész tanításának ez a parancs a magja, ez a lényege. Nemhiába hívjuk sokszor a főparancsnak. Minden, amit mondott, ezen alapszik.

         Ahogy már többször említettem, Jézus soha nem tagadta meg az Ószövetséget, az egész tanítását arra építi. Jézus az egész ószövetségi tanítást kézbe vette, felemelte, és olyan értelmezésben tárta elénk, hogy az egész új dimenzióba került. Talán ahhoz lehet hasonlítani ezt a folyamatot, hogy vannak olyan képek, amelyek távolról sok apró pontból állnak, de ha megfelelően nézzük őket, akkor „kiugrik” belőlük egy háromdimenziós ábra. Fontos, hogy a pontok nélkül nem jön létre az ábra! Az Ószövetség rendkívül pontosan és hitelesen leírta az életet, de Jézus hozta el az új dimenziót, azaz az Újszövetséget.

         Külön érdekesség, hogy a főparancsban még ennek az új dimenzióba helyezésnek a folyamata is benne van, hiszen a főparancsot sem a levegőből vette Jézus, hanem közvetlenül az Ószövetségben kötött össze két olyan pontot, ami addig senkinek sem jutott eszébe. A főparancs első része Mózes második könyvében (Kivonulás könyve) található, a 6. fejezet 5. versében. A második része Mózes harmadik könyvének (Leviták könyve) 19. fejezetének 18. versében. Ezt a két, különböző helyeken található parancsot kötötte össze Jézus. Engem arra emlékeztet, mint amikor úgy magyarázzák a térugrást, hogy egy papírlapra tesznek két távoli pontot. Két dimenzióban hosszú az út a két pont között, de három dimenzióban összehajtva a két pont eggyé válik. Azaz a háromdimenziós térben lehetséges lenne az ugrás, ha a negyedik dimenzióban „össze tudnánk hajtani” a háromdimenziós teret. Nos, Jézus ugyanezt teszi gondolati szinten, azaz az Ő dimenziójában „összehajtja” a távoli, de létező pontokat, és így újraértelmezi, új jelentést ad nekik. Erről szól az egész, hogy a logosz ott volt végig az Ószövetségben, de testet öltött, és egyértelműen kimondta önmagát. Zsidó testvéreink szerint ezt önkényesen teszi, de a keresztény axióma szerint pont ez az egésznek a lényege: az Ószövetséget isteni módon értelmezi, és átnyújtja nekünk a valódi értelmezését.

         Sőt, van még egy réteg, amely még tovább emeli a zsidó-keresztény kapcsolódást és ennek a parancsnak a jelentőségét. A főparancs első része nem akármilyen parancs, hanem a zsidók legfontosabb imája. A Semá Jiszraelről sokan hallottak, hiszen ez Izrael hitének alapvető kijelentése. Ebben a parancsban fejezik ki a zsidók hitük lényegét, azaz hogy Isten az egyetlen, személyes és uralkodó Isten. Nos, itt pontosan erről a parancsról van szó és emellé teszi Jézus szintén az Ószövetségből az emberszeretetet, mert így egyértelmű a parancs. Talán ennél jobban semmi sem fejezi ki a zsidó és a keresztény tanítás kapcsolatát. Mert, ha az Istenszeretet mellett nincs ott egyértelműen az emberszeretet, az könnyen farizeussá tesz minket, az isteni törvények nagy tudású, de hideg betartójává. Ezt értette meg Szent Pál, és írta le a szeretethimnuszban:

„Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Most megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes, az véget ér. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkodtam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.”

Korintusiaknak írt első levél 13,1-13

         Tehát ahogy a Teremtés Könyvének első mondatában minden benne van a világról, úgy ebben az egyetlen parancsban minden benne van arról, hogy mi az isteni logosz, tudás, ige. Azaz benne van az, hogy Isten hogyan gondolkodik a világról. Szent János evangélista szerint Jézus az örök ige, azaz nem csak Isten gondolata, hanem ez Isten lényege, az élet lényege, az értelem világossága:

„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága.”

János 1,1-2

         Ez alapján Isten azért testesült meg a világban, küldte el az Igét, Jézust, hogy ezt a parancsot közvetlenül és kristálytisztán elmondja nekünk. Éppen ezért erről a parancsról nem lehet eleget gondolkodni, elmélkedni, hiszen ez a parancs Isten gondolkodásának esszenciája, sőt, János szerint ez a parancs Isten szubsztanciája. Éppen ezért ennek a parancsnak a mélysége felfoghatatlan, hiszen Isten emberi ésszel teljességében felfoghatatlan. De ha valami felfoghatatlan, akkor nem az a dolgunk, hogy bele se kezdjünk a felfogásába. Hiszen Isten a végtelensége miatt felfoghatatlan számunkra, éppen ezért, ha a végtelent akarom megismerni, az lehetőség a végtelen fejlődésre. És én a végtelen fejlődésnél kevés inspirálóbb dolgot tudok elképzelni.