Tehát végső soron annak megértése, hogy mi a keresztény ember konkrét feladata, annak is a felfogásamegértése, hogy mi a dolgunk világban, mi a személyes létünk értelme. De mikor kell ezt csinálni? Mennyi időt kell erre rászánni? Ahhoz, hogy ide elérkezzünk, ismét egy kicsit távolabbról indulunk, méghozzá a Kivonulás könyvétől, illetve Aquinói Szent Tamástól.

         Erről már volt szó egy előző fejezetben, de az Ószövetség egyik legfontosabb részének fordításával van egy komoly nehézség, ami nem véletlen. Amikor Mózes az égő csipkebokor képében megjelenő Istentől megkérdezi, hogy mi a neve, a legtöbb fordítás szerint ezt a választ kapja: Vagyok, aki vagyok. Ugyanakkor sokan, mint a már sokszor említett Jonathan Sachs rabbi is azt mondja, hogy sokkal pontosabb fordítás lenne, ha jövőidőt használnánk: Leszek, aki leszek. A bizonytalanságot az okozza, hogy a héber nyelvben nincs szigorú jelen/jövő idejű megkülönböztetés, mint az angolban vagy a magyarban. Az „ehyeh” a „hayah” („lenni”) igéből származó első személyű imperfect (befejezetlen) alak, amely alapvetően jövőbeli vagy folyamatos cselekvést fejez ki, nem feltétlenül statikus jelent. Ezért a szó szerinti fordítás közelebb állhat a „leszek” vagy „leszek folyamatos módon” értelmezéshez, mint a puszta jelen idejű „vagyok”-hoz. Tehát Isten a jelen és a jövő egyszerre, a folyamatosság maga. És Aquinói Szent Tamás is valami nagyon hasonlóra jutott. Tamás filozófiája és teológiája az arisztotelészi metafizika és a keresztény hit szintézisére épül, és Isten természetének leírásában bevezeti az actus purus, a tiszta aktualitás fogalmát:

1. Actus Purus: Isten, mint tiszta aktualitás

Tamás Arisztotelész megkülönböztetését használja a potentia (lehetőség, potencialitás) és az actus (valóság, aktualitás) között. Arisztotelész szerint minden létezőben van egyfajta potencialitás, amely lehetővé teszi a változást vagy fejlődést (például egy magból fa lehet). Azonban Isten esetében Tamás azt állítja, hogy ő actus purus, vagyis tiszta aktualitás, amelyben semmilyen potencialitás nincs. Ez azt jelenti:

• Isten tökéletes és változatlan: Mivel Istenben nincs potencialitás, nem képes „valamivé válni”, mert már eleve minden tökéletességet magában foglal. Ő a lét teljessége.
• Isten örök: A potencialitás hiánya azt is jelenti, hogy Isten nem alávetett az időnek vagy a változásnak, hiszen a változás a potencialitás aktualizálódását feltételezi. Isten örökkévaló, és léte nem időbeli folyamatokhoz kötött.
• Az „aktualitás” itt arra utal, hogy Isten nem passzív vagy statikus, hanem dinamikusan létező, minden létező forrása és fenntartója. Ahogy láttuk Isten az Ige, amely létezés, tanítás és cselekvés egyben.

         És ha Isten a tiszta aktualitás, akkor Jézus Krisztus mint az örök Ige is tiszta aktualitás és az ő igéjének a központi eleme a főparancs, tehát az is tiszta aktualitás. Azaz a főparancsot kell élni mindig, minden pillanatban, minden egyes emberi interakciónkban, minden egyes döntésünkben. Amikor közlekedünk, amikor boltba megyünk, amikor dolgozunk, amikor a szeretteinkkel vagyunk. És nem csak úgy általában, hanem mindig aktuálisan az adott cselekedetben, az adott pillanatban. És nem a távoli jövőben, vagy távoli helyeken, hanem itt és most a mindennapokban. És itt összeér minden, hogy miért szabályozták a mózesi törvények ennyire aprólékosan az életet, ezt szerették volna az írói kifejezni, hogy az isteni igét folyamatosan élni kell. Jézus ezt fogalmazta át egyetlen összetett mondatba, de a lényeg ugyanaz. Minden egyes cselekedetednek minden időben a főparancs legyen az alapja.