Ahogy láttuk, mivel Isten minden emberbe saját maga lehelte a lelket, ezért minden ember, ahogy a világ is, jónak lett teremtve. Ugyanakkor azt is látni, hogy sokan választják az individualista életstratégiát a hálózati helyett. De azt is gondolom, hogy az individualista életstratégia mögött a legtöbb esetben a hálózatról alkotott negatív tapasztalat áll. Ha valaki az élete során, többet veszít a hálózatban, mint amennyit kap, akkor érthető, ha úgy érzi, hogy az elrontotta őt, ezért távolodni akar a hálózattól és az individualista életstratégia irányába mozdul el. Sőt, valaki még ennél is tovább megy és kifejezetten ellenségesnek, ártónak látja az őt körülvevő hálózatot. Ezért vagy igyekszik minél jobban eltávolodni tőle és ezáltal könnyen magányos embergyűlölővé válik, vagy akár neki is eshet a hálózatnak és szét akarhatja zúzni azt. A végeredményt ismerjük: guillotine, gulág, haláltábor, kulturális forradalom, cancel culture. Sajnos, én nagyon sok klímaaktivista szemében is ezt a tüzet látom: az emberiség (a hálózat) egy vírus, egy parazita a szemükben, ami tönkre akarja tenni a földanyát a világot, a világát, azaz őt.

         Ezek szerint, akinek veszteséges a hálója az az individualista életstratégiát választja, akinek pozitív a hálója az hálózati csomópontként gondolkodik? Egyáltalán nem. Pont arról szól a fent említett elvehetetlen szabadságunk, hogy mindig dönthetünk az egyedi hálózati csomópont életstratégia, azaz Isten országának építése mellett. Sőt, azt gondolom, hogy az e mellett döntő, de veszteséges hálóból induló emberek az élet legnagyobb hősei. Ha valaki pozitív hálóból indul és azt megtartja, az nagyon szép dolog. De ha valaki veszteséges hálóból jön és azt maga körül pozitívvá fordítja, az egy igazi hős.

         A hálózati gondolkodásnak talán a legjobb híre a következő: nem kell megváltoztatnod az egész világot, elég megváltoztatni csak a sajátodat. Amikor erre rájöttem (sajnos igen későn) hihetetlenül megkönnyebbültem, de el is szégyelltem magam. Rengeteg időt töltöttem az azon való bosszankodással, hogy mások milyenek. Rengeteg energiám elment arra, hogy azon keseregjek, hogy milyen az a világ, ami körbevesz. És amíg ezekkel foglalkoztam, addig foglalkozhattam volna a közvetlen kapcsolataimmal, hogy azok milyen minőségűek. Mert egyéni hálózat csomópont szempontból csak ez számít igazán. Nagyon fontos érteni, hogy az individualista magával foglalkozik, az egyéni hálózati csomópontban gondolkodó pedig a kapcsolataival. És ez nem önfeladás, hiszen a kapcsolat egyik része én vagyok, amíg a másik része egy másik ember. A lényeg, hogy ezzel a gondolkodással szerves részei leszünk a hálózatnak és a másik emberre nem akadályként, hanem lehetőségként tekintünk. Ez lássuk be, óriási különbség.

         De azt ne felejtsük el, hogy egy minőségi hálózat fenntartása és fejlesztése energiabefektetéssel jár. És direkt az energia szót használom és nem a munkát, mert ez nem munka. Beszélgetni a társunkkal, az munka? Játszani a gyerekünkkel, az munka? Elmenni focizni a barátainkkal, az munka? Nem, de energia és ezt nem lehet megúszni. Én azt látom, hogy sokak igazából nem individualisták, de mégsem elég jók a közvetlen kapcsolataik, mert egyszerűen nem marad energiájuk azok fejlesztésére.

         De, ha energiáról beszélünk, akkor érdemes két dolgot észben tartani. Az egyik leghatékonyabb dolog, amivel a közvetlen kapcsolatainkat fejleszteni tudjuk az az, hogy egyszerűen odafigyelünk a másikra. És ez, ha belegondolunk, igazán nem kerül sok energiába. Nem megoldunk, nem adunk tanácsot, csak figyelünk és meghallgatunk. A legtöbb ember naponta több órát tölt azzal, hogy figyelmet ad a telefonjának. Ha ennek a figyelemnek csak a felét oda tudnánk adni a családtagjainknak, azt gondolom nagyságrendileg tudnánk velük javítani a kapcsolatunkat. A mai világ a figyelmünkért harcol és amiből a legnagyobb hiányunk van, az a figyelem. Ott tartunk, hogy nehéz annál nagyobb ajándékot adni valakinek, mintha csak figyelünk rá. És tényleg, ha belegondolunk a figyelem egy fillérbe nem kerül és igazából sok energiába sem, csak el kell szakadni a figyelmünket maguknak követelő dolgoktól.

         A másik, ami az energiával kapcsolatban fontos, hogy ha kevés van, akkor érdemes a kapcsolatainkban koncentrikusan kifelé haladni. Mindig először a házastárs, aztán a gyerekek, majd a szülők, barátok/rokonok és így tovább. Sőt, minél jobban kifelé haladunk, a hálózat bensőségessége egyre kisebb, egyre kevesebb energiát követelnek a kapcsolatok. Azért a boltos nénivel más a viszonyunk, mint a családunkkal.  Az individualistákkal, az örök kamaszokkal az a baj, hogy mindig a világot akarják megmenteni, hiszen a hálózattal van bajuk, de nem figyelnek a közvetlen környezetükre. Pedig a világban mindannyian pótolhatóak vagyunk, kivéve egy helyet: otthon.

         De akkor az egyén ne foglalkozzon társadalmi kérdésekkel, kizárólag a környezetével foglalkozzon? Nos, ez egy komplex kérdés, erről szólnak a következő fejezetek.