A bibliai Noé története nagyon ismert, de azt már sokkal kevesebben tudják, hogy mi lett a sorsa Noénak az özönvíz után.

Noé, a földműves, szőlőt kezdett telepíteni. Amikor bort ivott, megrészegült, és meztelenül feküdt sátrában. Kám, Kánaán atyja látta apja meztelenségét, és elmondta két testvérének. Akkor Szem és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk meztelenségét.

Teremtés 9,20-23

         Mondjuk ki, ez a helyzet elég méltatlan ahhoz az emberhez, akiről a Biblia három fejezettel korábban még így beszél: Noé igaz ember volt, kifogástalanul élt kortársai között. Noé Isten színe előtt járt. Teremtés 6,9 Mi történt? A legelfogadottabb zsidó értelmezés szerint a következő.

         A Szentírás ezt írja Noéról, miután Isten azt mondta neki, hogy építsen bárkát, Noé úgy is tett, pontosan úgy járt el, ahogy Isten megparancsolta neki. Teremtés 6,22 Miért lenne ez baj? Hát nem a feltétlen engedelmességet várja tőlünk az Úr? Nem, Isten nem puszta szervilitást vár el tőlünk. Az Úr mondta neki, hogy építsen bárkát, és Noé nem ágált a pusztítás ellen, nem szólt egyetlen szomszédjának sem, hanem csak betűről betűre végrehajtotta az utasítást. Isten nem ilyen munkatársakat szeretne. Nem hiába Ábrahám és nem Noé lett a zsidók ősatyja. Mert mi történt akkor, amikor Ábrahám került hasonló helyzetbe? Amikor értesült arról, hogy az Úr el fogja pusztítani Szodomát és Gomorrát, a következő párbeszéd zajlott köztük:

Azután Ábrahám közelebb lépett, és megszólalt: „Valóban el akarod pusztítani az igazakat is a gonoszokkal? Talán ötven igaz is akad a városban. Igazán a vesztüket akarod, nem kegyelmezel meg inkább a helységnek az ötven igazért, aki ott lakik? Távol legyen tőled, hogy az igazakat megöld a gonoszokkal együtt, s így egyenlő legyen a sorsuk az igazaknak meg a gonoszoknak. Távol legyen ez tőled. Az egész föld bírája nem járna el igazságosan.” Az Úr így válaszolt: „Ha ötven igazat találok Szodoma városában, értük megkegyelmezek az egész helységnek.” Ábrahám folytatta és így szólt: „Vettem magamnak a bátorságot, hogy beszéljek Urammal, pedig csak por és hamu vagyok. Lehet, hogy öt még hiányzik az ötven igazhoz. Az öt miatt elpusztítod az egész várost?” Így válaszolt: „Nem pusztítom el, ha csak negyvenöt igazat találok benne.” Erre ő folytatta beszédét: „De lehet, hogy csak negyven van.” Ezt felelte: „Negyven miatt sem fogom megtenni.” Ő újra szólt: „Ne haragudj, Uram, ha beszélek, de lehet, hogy csak harmincan lesznek.” Ezt válaszolta: „Ha harmincat találok, hát nem teszem meg.” Aztán újra szólt: „Nos, ha már egyszer bátorkodtam Urammal beszélni: lehet, hogy csak húszat találsz.” Így felelt: „Húsz miatt sem pusztítom el.” Ő folytatta: „Ne haragudj rám, Uram, ha még egyszer szólok: lehet, hogy csak tízen vannak.” Ezt válaszolta: „Tíz miatt sem pusztítom el.”

Teremtés 18,23-33

Ábrahám küzdött, alkudozott még az Úrral is. Isten, mint vezető azt várja el tőlünk, hogy használjuk az eszünket, és küzdjünk akár vele szemben is a többiekért. Ezért a tulajdonságáért lett a zsidó vallás alapítója Ábrahám, és nem Noé. Ezért menekülhetett Noé az alkoholhoz, mert látta a pusztulást, és nem tett ellene semmit. Nem mondhatom azt, hogy én jó ember vagyok, a többiek nem érdekelnek. Egyszerűen nem elég. Meg akarjuk úszni a munkát, ha mindig csak annyit teszünk, amennyi feltétlenül szükséges. Noé csak szolgaian követte Isten parancsait, nem tette hozzá saját gondolatait, hogy például mi lesz a többi emberrel. Nem próbálta megmenteni, figyelmeztetni őket. Isten azt várja tőlünk, hogy legyünk önállók, és ha kell, szegüljünk szembe akár vele is, mint Ábrahám és Jákob tette. Jézus a talentumos példabeszédével ugyanezt tanította nekünk: nemcsak vissza kell adnunk azt, amit kaptunk, hanem a saját munkánkkal meg kell sokszorozni.