Sokan próbálkoztak Isten léte mellett és ellen meggyőző érveket felsorakoztatni, de eddig még soha senkinek nem sikerült. Pedig volt rá idő és agykapacitás, de nincs cáfolhatatlan bizonyíték se Isten léte mellett, se ellene. Tehát teljesen felesleges azon vitatkozni, hogy van-e Isten vagy nincs. Isten léte vagy nemléte mellett nincs egyértelmű, mindenki által belátható és elfogadható bizonyíték, nincs okság.

A döntés Isten létezése vagy éppen nemléte mellett mindig önkényes választás. Ezzel a lépéssel azonban megalapozom életem legfontosabb axiómáját, gondolkodásom sarokkövét. Ezt a döntést hívjuk hitnek.

       Tehát az is hit, ha abban hiszek, hogy nincs Isten, és az is, ha abban hiszek, hogy van. Nagyon sok ateista azt gondolja, hogy ő nem hisz semmiben, a vallásosok pedig hisznek egy nem létező dologban. Azaz a vallásosok feltételeznek egy olyan plusz dolgot a világ magyarázatára, ami nem racionális és nem bizonyított. Pedig, ha valaki ezt gondolja, akkor azzal három önkényes axiómát is felállított:

– Csak a racionális gondolkodásnak van létjogosultsága.

– Amire nincs racionális magyarázat, az nem létezik

– Nem lényeges a világ szempontjából, hogy van-e Isten vagy nincs

         Mindenkinek joga van ezt gondolni, de be kell látni, hogy mindhárom egy önkényesen meghúzott gondolati vonal, egy döntésen alapuló axióma, azaz hit. Mindhárom cáfolható, de talán a harmadik a legnagyobb tévedés szerintem, lényegben ez az egész könyv erről szól. Teljesen más egy Istennel rendelkező és egy Istennel nem rendelkező világ. Igen, műszerekkel Isten nem kimérhető, mert Isten jelenléte nem így mutatkozik meg, hanem abban ahogy élünk, ahogy egymással bánunk.  Könnyen belátható, hogy egészen másféle gondolati struktúrát tudok építeni akár az egyiket, akár a másikat választom. Az ateisták bármennyire is tiltakoznak, ők is hívő emberek, ők abban hisznek, hogy nincs Isten, a vallásosak szintén hívők, ők abban hisznek, hogy van. Bizonyítani egyikük sem tudja, mindkét tábor axiómaként, azaz hitkérdésként tekint a döntésére. És ha elég intelligens vagyok, akkor mindkettőre tudok kongruens és logikus gondolati rendszert építeni, és mivel az axióma a rendszer része, ezért maga az építmény mindkét esetben gyönyörű lehet. Az, hogy melyik ház épült sziklára és melyik homokra, az épületre ránézve nem állapítható meg. Kizárólag abból derül ki a különbség, hogy a két gondolati rendszer közül melyik állja ki jobban a valóság próbáját. Azaz, amikor jön a zápor, fúj a szél, akkor melyik marad állva és melyik dől össze. Azt is szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy ezekből a döntésekből nem lehet kimaradni. Mert ha úgy döntök, hogy engem ezek nem érdekelnek, vagy nem tudom eldönteni, akkor az is egy döntés, és akkor erre a „nem érdekel”-re építem a házamat. Nekem az az intuícióm, hogy a „nem érdekel”-re épített ház valószínűleg nem áll majd annyira szilárdan, mint a sziklára épült ház.

         Ha Isten vagy a transzcendens létezését választom axiómaként, akkor még egy döntést meg kell hoznom: azt, hogy milyen transzcendensben hiszek. Ez adja ugyanis a vallások közötti különbséget. Mert egészen más gondolati rendszer épül fel, ha a transzcendens szerintem egy intakt távoli szellem, egy sok istenből álló kaotikus erő vagy egy egyetlen és személyiséggel rendelkező Isten.

       Istenben hinni nem olyan, mint a télapóban hinni, mert ha úgy döntök, hogy hiszek Istenben, és azt is eldöntöm, hogy milyen Istenben hiszek, akkor az alapvető hatással van arra, hogy mi lesz az élet narratívám, azaz miként szemlélem a világot, embertársaimat és magamat.

         Mivel az axióma megfelelőségét mindig a ráépített „ház” megfelelősége dönti el, szeretném bemutatni azt, hogy milyen ház építhető abból, ha a zsidó–keresztény istenképet tesszük meg axiómának.