Ha van hívás, akkor kell, hogy legyen rá felelet is. Az isteni munkafolyamat az Ószövetség szerint így zajlik: Isten hív minket („Ádám, hol vagy?”), mi pedig a szabad akaratunkkal eldöntjük, hogy felelünk-e. Ha nem felelünk, vagy nem megfelelően felelünk, az is válasz. Ezt a szabad akaratunk miatt tudjuk megtenni, amit gyönyörűen megjelenít Michelangelo „Ádám teremtése” freskója, ahogy már szó volt róla. De bármit is felelünk, ennek a döntésnek következménye van, és nagyon szépen kifejezi ezt a magyar nyelv is. Hiszen a felelősség szóban benne van a felel szó (szerintem nem véletlenül, mert más nyelvekben is megjelenik, például angolban: response – responsibility). A szabad akarat a legmélyén annak eldöntése, hogy felelek-e Istennek és együtt dolgozunk; vagy nem felelek, és csinálom nélküle; vagy meg sem hallom a hívást, nem figyelek rá. Van személyes felelősségünk abban, hogy miként alakul az életünk, és teljes személyes felelősségünk van abban, hogy meghalljuk-e Isten hívását. Jézus is beszél erről az önrészről az egyik legismertebb és szintén nagyon furcsának tartott példabeszédében:

A mennyek országa hasonlít a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és a vőlegény elé mentek. Öt balga volt közülük, öt pedig okos. A balgák lámpásukat ugyan elvitték, de olajat nem vittek bele. Az okosak lámpásukkal együtt olajat is vittek korsójukban. A vőlegény késett, így valamennyien elálmosodtak, és elaludtak. Éjfélkor kiáltás hallatszott: Itt a vőlegény, menjetek ki elébe! – Erre a szüzek mind fölkeltek, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák kérték az okosakat: Adjatok egy kis olajat! Lámpásunk kialvóban van. – Nem adunk – felelték az okosak –, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek. Menjetek inkább az árusokhoz, és vegyetek magatoknak. Míg odavoltak vásárolni, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre. Ezzel az ajtó bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Beszóltak: Uram, Uram, nyiss ki nekünk! De ő így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek benneteket. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.

Máté 25, 1-13

         Jézus arról mesél, hogy az okosak nem segítettek a balgáknak. Nem mond ez ellent az általa hirdetett felebaráti szeretetnek, önzetlenségnek? Nem, mert az okosok egyszerűen nem tudtak adni. Mert ebben a példabeszédben a magunkkal hozott(!) olaj jelképezi a mi önrészünket az Istenkapcsolatban. Ezt nem tudjuk mástól kérni, az önrészt nem adhatja más helyettünk. Nekünk kell az ujjunkat Isten felé nyújtani, személyes felelősségünk van az életünkért. Az élet felelősséggel jár, és ha ezt nem vállaljuk, annak következményei lesznek.

         Az Ószövetség sokszor ezt úgy mutatja be, hogy ha nem teljesítjük Isten parancsait, akkor megbüntet minket, ez alapján sokakban kialakul a bosszúálló Isten képe. Sőt, sokan azt mondják, hogy azért nem tudják elfogadni az Ószövetséget, mert ott egy bosszúálló Isten szerepel, ami ellentmond a Jézus által elénk rajzolt szerető atyának. Ez elsőre igaznak is tűnhet, de véleményem szerint másról van szó. Az Ószövetség legfőbb üzenete az, hogy minden mögött ott az egyetlen, személyes és cselekvő Isten. Ahogy láttuk, már a Biblia első mondata is ezt hangsúlyozza, és ezt az axiómát szeretné az Ószövetség minden szinten megerősíteni. Ennek hangsúlyozására az ok–okozati összefüggéseket, vagyis hogy a rossz döntések rossz következményekkel járnak, Isten cselekedeteiként jeleníti meg. Ami közvetve persze igaz, hiszen Isten teremtette ezt a világot, ahol így működnek a dolgok. De a rosszért rossz, az nem bosszú, hanem egyenes következmény. Ha rosszul döntünk, és utána rossz történik, akkor az miattunk van, és nem Isten miatt. Isten annyiban „hibás”, hogy egy olyan világot teremtett, ahol a tetteknek következményei vannak, és egy olyan lényt teremtett, aki szabadon cselekedhet. És ezzel átadta nekünk a felelősséget a saját életünkért, a szabadságunknak ez a felelősség az ára. De ez így szerintem egy igazságos és felnőtt világ. Ha például megnézzük még egyszer a kiűzetést a Paradicsomból, ott is tűnhet úgy a Szentírás megfogalmazása alapján, mintha a rossz következményekben az Isten lenne a közvetlen cselekvő. Pedig az Úr inkább csak a kimondója annak, hogy mi lett a rossz cselekedet következménye. Sajnos a keresztény gondolkodásban is jelen van a bosszúálló Isten képe, sok keresztény rettegett és retteg most is a végítélettől. Nézzük meg, Jézus hogyan beszél erről:

Amikor eljön dicsőségében az Emberfia, és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára.

Máté 25-31-33

         Ez is remek bizonyítéka annak, hogy Jézus életműve az ószövetségi hitre és kultúrára épül, hiszen az egész héber Biblián keresztülvonul a juhok és kosok képe, ahol a juhok az értékesek és a kosok az értéktelenek. Az őt hallgatóknak valószínűleg nem kellett ezt túlmagyarázni, ráadásul rengeteg pásztor ősük vagy rokonuk lehetett, pontosan tudhatták, hogy miről is van szó. De nézzük meg jobban, hogy mit is mondott! Nem egy bíróságról beszél, amelyik mérlegel és dönt. Nem, ő egy egyszerű szétválasztásról beszél, ahol szakavatott szemmel elkülönítik a juhokat és a kosokat. Ez azt jelenti, hogy nem ott dől el, juhok vagy kosok vagyunk-e, ott már juhként vagy kosként leszünk jelen, azaz abban az állapotunkban, amivé életünk során váltunk. Ott egyszerűen ránk néznek, és a juhok jobbra, a kosok balra mennek. Ez nem ítélet, hanem a nyilvánvaló kimondása. Ha elénk terelnének egy nyájat, és megbíznának minket, hogy válasszuk szét a kosokat és a juhokat, azt ítéletnek hívnánk? Nem, az egy egyszerű szétválasztás lenne.

         De ebben az is benne van, hogy nagy a tét. Nem mindegy, hogy juhokká vagy kosokká válunk, és ez kizárólag a mi döntésünk és felelősségünk. Isten mindenkit juhnak szán, de nem kényszerít senkit, hogy azzá váljon. Átadja nekünk a felelősséget a saját életünkért, ez egy óriási szabadság, de a felelősség az ára. Ez így szerintem egy igazságos és felnőtt világ, nehéz lenne ennél jobbat teremteni. Sőt, ha ebből a szempontból nézzük, akkor a világ tökéletes.

Hogy miből áll ez a felelősség, azt az Ószövetség négy szintben fogalmazza meg. Ezek a felelősségi szintek egymásra épülnek, és a saját belső fejlődésünkkel is egybeesnek. Ezeken a szinteken megyünk keresztül, amikor kisgyerekből felnőtté válunk. De egyáltalán nem evidens, hogy ez a fejlődés meg is történik.