De hogyan érdemes nekivágni egy végtelen útnak? Erről már beszéltünk egy előző fejezetben, amikor Ábrahám elhívása volt a téma. Most ugyanazt a gondolatot szeretném egy másik oldalról megközelíteni.

         Szent Ágoston egy, a főparancshoz hasonlóan felfoghatatlan témával, a Szentháromsággal kapcsolatban az alábbi módszerrel élt: „Crede ut intelligas”, ami magyarul azt jelenti: „Higgy, hogy megérthess.” Ez a kifejezés azt hangsúlyozza, hogy a hit előfeltétele a mélyebb teológiai megértésnek, különösen olyan misztériumok esetében, mint a Szentháromság. Szent Ágoston azt vallotta, hogy az elfogadás, a hit az első lépés, amely megnyitja az utat az értelem számára, hogy a misztériumokat részben megvilágítsa, bár azok teljes megértése az emberi értelem számára korlátozott. Nos, a főparancs esetén is a legfontosabb, hogy elhiggyük, hogy ez Isten gondolatának esszenciája. Azaz váljon az axiómánkká. Ugyanakkor ebben az esetben van még egy további segítségünk. Hiszen ebben a parancsban Isten ugyanúgy cselekvésre hív minket, ahogy Ábrahámot is cselekvésre hívta, ahogy az Ószövetségben láttuk. És ez a cselekvés tud minket még közelebb vinni a megértéshez, közelebb, mint a puszta elmélkedés. Ezért ennek a parancsnak a megértéséhez talán érdemes egy kicsit megváltoztatni Szent Ágoston módszerét:

Facere ut intelligas, azaz cselekedj, hogy megérthesd!

         Cselekednünk kell, hiszen az János evangéliumának első mondatában az ige szó magát Jézust, a tanítását, de a cselekvését is kifejezi. Azaz ez a parancs csak akkor érthető meg igazán, ha cselekedjük amire hív minket, de ugyanakkor tudás is, amit érdemes időnként átgondolni, hogy pontosan mit jelent, Isten mit vár tőlünk. Az, hogy a kereszténység lényegét a cselekvésen keresztül lehet igazán megérteni, nem a kereszténység sajátja, ahogy láttuk, hanem ez is mutatja a kereszténység rendkívül mély zsidó gyökereit. Hiszen nagyon fontos zsidó sajátosság volt – főleg a görögökkel összehasonlítva –, hogy hitüket a mindennapi cselekedeteikben éljék, és ne filozofáljanak rajta. Beszéltünk róla, hogy az Ószövetség nem filozófiai mű, hanem egy törvény- és történetgyűjtemény és mint ilyen a mindennapi élethez ad példázatokat és szabályokat. Sokszor mai szemmel furcsálljuk, hogy például Mózes törvényei mennyire aprólékosak. Ez azért van, mert már az Ószövetség is a napi, apró cselekvésekről szól. Jézus nem mondott ellent a Tórának, de egy komoly dologra hívta fel a figyelmet: arra, hogy lássuk a fától az erdőt. Azaz, ha csak cselekszünk, de nem keressük a lényeget, akkor könnyen a kor farizeusaivá válhatunk, azaz ész nélkül betartjuk a törvényt, de nem gondolkodunk el a törvény értelmén. Jézus ezen vitái a farizeusokkal a szombat megtartása körül csúcsosodtak ki, és Jézus erre a vitára is a lehető legfrappánsabb választ adta: „A szombat van az emberért, és nem az ember a szombatért!” Azaz a törvény az embert kell, hogy szolgálja, nem az embernek kell a törvényt szolgálnia. Isten értelmet adott nekünk, és nem azt várja tőlünk, hogy a törvényeit ész nélkül betartsuk, hanem hogy gondolkodjunk el rajtuk, és ez alapján fejlődjünk, tanuljunk! Facere ut intelligas, azaz cselekedj, hogy megérthess!

         De akkor nézzük meg, mit jelent ez a parancs, mit is kell csinálni? Mit jelent az, hogy szeretni? Ki a felebarátom? Hogyan jön ez Isten országához? Mi köze ennek a teremtéshez?