A már sokszor említett Jonathan Sacks rabbi több könyvében is visszatér arra, hogy a nyugati bibliafordításokban van egy nagyon fontos fordítási bizonytalanság, ami teljesen más fénytörésbe helyez mindent, amit Istenről gondolunk. Amikor Mózes az égő csipkebokornál megkérdezi az Úr nevét, akkor az általánosan elfogadott fordítások szerint az alábbi választ kapja: „Vagyok, aki vagyok”. De Sachs rabbi azt mondja, hogy az eredeti héber szöveg több értelmű, mert nem csak jelen időként lehet értelmezni, hanem jövő időként is, azaz: „Leszek, aki leszek!” És ez egy nagyon izgalmas új réteg, mert ez alapján Isten nem csak a jelen, hanem a jövő is! Ahogy már írtuk, a teremtés nem állt le, és Isten a teremtést nem szeretné egyedül csinálni, hanem megteremtett minket, szabad akaratú embereket, hogy szeretetből legyünk a teremtőtársai. És ezzel az egész ábrahámi hívás körbeér, hiszen mozgásra hív az Úr, mindentől szabadon, hogy együtt eljussunk a nekünk szánt jövőbe. Csak akkor jutsz el a jövőbe, ha mozdulsz, és ha szabad vagy, és csak Istenre figyelsz. Mit mond az Úr? Indulj el, végig figyelj rám, és majd meglátod. Ha nem indulsz el, nem látod meg. Ha nem rám figyelsz, akkor sem. Jézus is ezt mondja: Én vagyok az út, az igazság és az élet.

         De lássuk be, az Úr hihetetlen bizalmat kér tőlünk saját maga felé, ami szerintem egy óriási kérés. Nem könnyű, pedig elengedhetetlen. Pál Feri atya egyik előadásában beszélt egyszer egy idős asszonyról, aki ezt így fogalmazta meg: „Hiszek én a Jóistenben, csak nem bízok meg benne!” Mosolyoghatunk vagy felháborodhatunk ezen a mondaton, de szerintem rendkívül emberi. A hitnek ez az egyik legnagyobb nehézsége, és magamat semmiképpen nem vonnám ki alóla. Például vegyük csak a halál utáni életet. Persze ha rákérdez valaki, akkor rávágom, hogy hiszek benne. De ha komolyan megkérdezem magamtól, akkor tényleg? El tudom képzelni, hogy ott egy időtlen állapotban Istennel együtt vagyok az örökkévalóságban? Az én földi agyammal igen nehéz. Vagy vegyük az ima erejét. Tényleg hiszek abban, hogy ha imádkozom valamiért, akkor történik bármi is? Persze könnyű rávágni, hogy igen, de tényleg? Nos, szerintem az igazi mély hit erről a bizalomról szól. Mert Isten a jövőt ígéri, és csak bizalommal juthatok el vele oda. Erről szól Ábrahám története, de Mózes története is: kaptak egy hívást, és bizalommal megindultak felé. Hihetetlenül emberi a Szentírásban, hogy nem azt írja, hogy akkor Ábrahám és Mózes vakon bízva együtt masírozott Istennel. Nem, mindketten rengetegszer elbizonytalanodtak. Mindketten féltek, de aztán mégsem adták föl, hanem mentek tovább. És ez emeli ki őket a többi ember közül, ez a végső bizalom. Nem voltak rettenthetetlenek, gyarlók voltak, mint mi, akárcsak az apostolok. De a bizalmuk végül, ha le is apadt, sosem fogyott el, és végigmentek az úton. Nekem is sokszor elfogy a bizalmam, de van egy anekdota, ami gyakran átsegít ezeken az időszakokon:

 Egy faluba mutatványosok érkeznek. Kifeszítenek egy kötelet a templomtorony és a faluháza közé. Megkérdezik az embereket, hogy elhiszik-e, hogy ott át tudnak egyensúlyozni. Persze, elhisszük, mondják. Végig is egyensúlyoz az egyik mutatványos, tapsvihar. Aztán megkérdezik, hogy azt elhiszik-e, hogy egy talicskát is át tudnak tolni. Persze, azt is elhisszük, jön a válasz, és tényleg, az egyik mutatványos áttol egy talicskát. Tapsvihar. Aztán megkérdezik, hogy azt is elhiszik-e, hogy egy embert is át tudnak tolni a talicskában. Persze, azt is! – jön a válasz. Oké, mondják a mutatványosok, akkor kérünk egy önként jelentkezőt! És néma csend a válasz…

         Nos, az igazi hit az én értelmezésében arról szól, hogy bele merünk-e ülni Isten talicskájába. És ha vállaltuk, hogy beleültünk, és rettegünk ott fönn, ne szégyelljük, ez van. De ha nem ülünk bele, akkor nem jutunk sehova. Zárásként, nagyon érdekesen és jól mutatja Jézus Ószövetségbe való beágyazottságát, hogy Ábrahám meghívását Jézus az egyik leginkább zavarba ejtő mondatával lényegében megismétli:

Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám.

Máté 10,37-38

         Ám az Újszövetség szerint ezek a szavak az akkori emberek számára egyáltalán nem voltak zavarba ejtők, senki nem háborodott fel rajtuk, hogy hogyan lehet ilyet mondani. Nem úgy, mint a ma emberei között sokan, akik azt mondják, hogy ezt nem tudják vállalni. Szerintem ez is bizonyíték arra, hogy ha a ma embere jól értené az Ószövetséget, akkor ezt a mondatot is mélyen megértené.