Az Ószövetség elbeszélése szerint, miután Ádám evett a tiltott gyümölcsből, és az Úr kérdőre vonja, tovább tetézi az ügyet. Mert nem azzal reagál, hogy „igen, Uram, megszegtem a parancsodat, mélyen megbántam”. Hanem elkezd mentegetőzni, azaz nem vállalja a személyes felelősséget, hanem Évára fogja az egészet: „Az asszony adott a fáról, akit mellém rendeltél, azért ettem.” Teremtés 3,12 Ha valakinek van kisgyereke, ismerheti ezt, mert előfordulhat, hogy a büntetéstől való félelmében mindent letagad, vagy másra keni a tettét. És ekkor egy jó szülő meg is tanítja, hogy bárkivel előfordul, hogy rosszat tesz, de ha már ez megtörtént, akkor vállalni kell érte a felelősséget. Ez az erkölcsi fejlődésünkben az első és nagyon fontos lépés.

         Sajnos van, aki megreked erkölcsileg ezen a szinten, és ez a társadalmi együttélésben elég visszatetsző lehet. Például, ha egy bűnöző azzal mentegeti magát, hogy ő jó ember, de a körülmények miatt kényszerült a bűnre. Persze rendkívül szélsőséges körülmények között előfordul az ilyen, ahogy például Jean Valjeannal történt a Nyomorultak című regényben, hogy kenyeret lopott, mert éhezett a családja. De azért a börtönök nem Jean Valjeanokkal vannak tele. A náci vezetők is arra hivatkoztak a nürnbergi perben, hogy csak parancsot teljesítettek, de a szövetséges hatalmak bírái úgy döntöttek, hogy ez nem lehet mentség. Vannak olyan ideológiák, amelyek pont azzal operálnak és állítják maguk mellé a gyengéket, hogy leveszik róluk a személyes felelősség terhét. Az ún. „felvilágosodás” korában terjedt el az a gondolat, hogy az ember jó, csak a társadalom rontja el. Azaz minden rosszért a környezet okolható, és ez a gondolat megágyazott a későbbi korok sok brutális eszméjének, hiszen az egyént felmenti a személyes felelőssége alól, és sikertelenségéért vagy bűneiért a társadalmat, vagyis az összes többi embert teszi felelőssé. Ezzel felhatalmazást is ad, hogy az egyén a környezetével szemben rombolóan lépjen fel, mert „nem te vagy a hibás, hanem a kizsákmányoló burzsoák”, állította a kommunizmus. Amiben persze volt részigazság, de végül a lumpeneket uszították a dolgosok ellen. „Nem te vagy a hibás, hanem a többi nép, különösen a zsidók” – mondták a nácik. Ma is vannak fenyegető törekvések, amelyek társadalmi csoportokat igyekeznek összeugrasztani ezen az alapon. „Nem te vagy a hibás, hanem a boomerek.” „Nem te vagy a hibás, hanem a férfiak.” „Nem te vagy a hibás, hanem a fehérek.” És van ennek a személyes felelősségáthárításnak egy különösen visszataszító módja: a vallási fanatizmus. „Bármilyen gonoszságot megtehetsz, hiszen az Isten ezt akarja.” Nem szeretnék a helyükben lenni a végítéletkor, amikor ott állnak majd az Úr előtt, és arra hivatkoznak, hogy az Úr miatt lettek kosok…