Tehát igencsak ki vagyunk szolgáltatva az öröklött hálózatunknak és rengeteg minden balul sülhet el. Egy nem megfelelő öröklött hálózat azáltal, hogy rossz tapasztalatokat és eszközöket ad, a gyerekként bennünk lévő individualista életstratégát erősíti. És ennek legfontosabb következménye az, hogy pszichológiai értelemben nem növünk fel. Az individualista életstratégiát úgy is meg lehet közelíteni, mint egy végtelen kamaszlétet. És ennek a nem felnövésnek igen súlyos következményei vannak. De azt sose felejtsük el, hogy az, hogy milyen az örökölt családunk, abban semmilyen felelősségünk nincs, de az, hogy milyen lesz a mi általunk létrehozott család, abban meg teljes a felelősségünk. És megint igaz az, hogy nem a világot kell megváltoztatni, elég csak a közvetlen környezetünkre koncentrálni.

Képtelenség az elköteleződésre

         Individualista szemszögből házasságot kötni teljes őrültség. Kevés ember tudja annyira korlátozni a szabadságunkat és ezzel annyira eltéríteni (elrontani) a bennünk lévő potenciált, mint egy házastárs. Folyamatosan alkalmazkodni kell hozzá, individualista szempontból a házasság egy börtön. És valóban, ha valaki azért házasodik meg, hogy ő ott boldog legyen és kiteljesedjen, akkor inkább ne is kezdjen bele. Ha azonban magamat egyedi hálózati csomópontnak tartom és a hálózati életstratégiát követem, akkor a házasság egy óriási lehetőség. Mert a házasság hálózati értelmezésben azt jelenti, hogy létrehozok egy másik emberrel egy rendkívül komplex és szoros kapcsolatot. Ez egy olyan kapcsolat, amelyben szinte minden pozitív elem összesűrűsödik, amit egy másik ember iránt érezni lehet. A házasság a legerősebb ember és ember közötti önkéntes és egyenrangú kapcsolat, benne sűrűsödik össze, a szerelem, az érzékiség, a barátság, a támaszték, a gyerekvállalás, a gyermeknevelés és a társaság. Hálózati életstratégaként a házasságot nem azért kötöm, hogy NEKEM valami jó süljön ki, hanem azért, hogy a KAPCSOLATUNKBÓL valami jó süljön ki. És a különbség ég és föld.

Képtelenség a gyermekvállalásra

         Gyereket vállalni azt jelenti, hogy a semmiből egy rendkívül szoros hálózati kapcsolatot hozunk létre. Ez óriási felelősség és óriási lehetőség egyben. Individualistaként ez szintén teljes őrültség. A házastárs mellet, ha valaki igazán fel tudja forgatni az egyén életét, aki a legjobban el tudja téríteni, az egy gyerek. Ráadásul ez egy olyan kapcsolat, amiből még kilépni sem lehet, mint egy házasságból. Vagy mégis? Sajnos, azt látom, hogy el lehet, legalábbis pszichológiai értelemben. Ez az alapja az előző fejezetben tárgyalt pszichológiai magára hagyásnak és az ott taglalt következményeknek.  De, ha a gyerekkel sikerül igazán minőségi szeretetteljes kapcsolatot kialakítani, az meg a kapcsolatok kapcsolata. Fáradtabb vagyok, mint amilyen boldog. Rousseau nem töprengett ezen sokat, árvaházba adta gyermekeit, hogy ne zavarják.

Anyagiasság

         Az anyagiak megkerülhetetlenek, ennek nagyon egyszerű oka van: nem pusztán szellemi lények vagyunk, hanem egy anyagi világban élünk, ezért vannak anyagi, biológiai szükségleteink, különben elpusztul az anyagi testünk. Szükségünk van a biológiai erőforrásokra, azaz legyen mit enni, legyen hol lakni, legyen idő pihenni, meg tudjunk gyógyulni, ha megbetegszünk. Mert üres gyomorral, fázva, kimerülten, betegen nagyon nehéz szeretet kapcsolatokat kialakítani. Bár a Gulágon vagy a haláltáborokban kiderült, hogy még ez sem lehetetlen, de erre kevesen vagyunk képesek én például nem fogadnék nagy összegben magamra sajnos. Tehát nem lehet az anyagi világban megkerülni az anyagiakat, mert ha kevés van a biológiai erőforrásokból, akkor nehezen tudunk koncentrálni a szeretet kapcsolatokra. Sőt, még a legtöbb szerzetesrend alapszabályába is beépült, hogy adjuk meg a biológiának, ami jár neki. A legtöbb regula arra biztatja a szerzeteseket, hogy pihenjenek, egyenek rendesen, mert akkor lesznek képesek magas szintű szellemi munkára. Az aszkézis nem a keresztény út, a tisztes anyagiak megteremtése nem bűn, sőt segíteni tudja a hálózati működésünket.

         De soha nem szabad elfelejteni, hogy a boldogságunk kulcsa nem a biológiai szükségleteink kielégítése, hanem a jó minőségű kapcsolataink. Tehát a megfelelő biológiai erőforrások biztosítása, hasonlóan a szabadsághoz, nem lehet cél, hanem csak eszköz. Az egyik legnagyobb kísértésünk a sorrend felcserélése: ha a biológia elsődlegessé, akár céllá válik, a szeretet-hálózat építése pedig teljesen háttérbe szorul, annak eredménye a mohóság, kapzsiság és a magány. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy aki ebbe a helyzetbe kerül, az a magány miatti szorongását a biológiával próbálja enyhíteni. Nagyobb autó, nagyobb ház, nagyobb utazás, de az űr ott marad, hiszen az elsődleges emberi igény, a jó minőségű hálózat nincs betöltve. Ez még keményebb munkához vezet, még kevesebb kapcsolathoz, az űr tovább nő, egy negatív spirál indul be, még nagyobb anyagiasságot indukál, hedonista magatartásra ösztönöz. Nem hiába hívják az individualizmussal erősen megfertőzött társadalmunkat fogyasztói társadalomnak, amelyben a hedonizmus normává vált, sőt, akár erénnyé. És ha az anyagiak a szülők számára fontosabbá válnak, mint a gyerekeikkel való szeretetkapcsolat kiépítése, akkor abból magára hagyás lesz. Individualista énünk számára nem kérdés ez a sorrend, hiszen a biológiai szükségletek minél magasabb szintű kielégítése része az egyéniségünk kiteljesedésének. Sőt, azt gondolom, hogy a pénzszerzés csak a másodlagos indok a pénz inkább csak az individualista stratégia mérőszáma. A karrier, az ego az elsődleges, a bennünk élő individualista sárkány etetése. Mondhatjuk azt, hogy a családunkért dolgozunk éjt nappallá téve, de ez nem igaz, magunk miatt tesszük ezt.  Egy gyereknek ahhoz, hogy egy nyaraláson jól érezze magát, ahhoz víz kell, homok és jó társaság. Neki az teljesen mindegy, hogy az a Maldív szigeteken van-e, vagy egy bányatónál. Vagy mondhatjuk azt, hogy a mi munkánk olyan fontos az emberiségnek, hogy sajnos nincs időnk a családunkra, de ez sem igaz. Ha a gyerekeinket elhanyagoljuk miatta, akkor az súlyos vétek a hálózattal szemben, hiszen pont a legközelebbi kapcsolódásainkat hanyagoljuk el a távoli kapcsolódások miatt. Van olyan, hogy egy család ténylegesen olyan nehéz anyagi helyzetben van, hogy a szülőknek tényleg nincs más választásuk, mint hogy éjjel-nappal dolgozzanak, de a legtöbb esetben ez nem így van.

Társadalmi rombolás

         A legnagyobb bizonyíték arra, hogy az individualista életstratégia egy végtelen kamaszkor az, ha megnézzük korunk individualizmusának legszélsőségesebb képviselőit a woke vagy a klíma aktivistákat. Azt látjuk, hogy úgy viselkednek, mint a begőzölt kamaszok, vagy inkább a hisztérikus kisgyerekek.  Minden bajukért az őket körülvevő hálózatot, a külvilágot okolják. Erre a legjobb példa talán a körükben népszerű un. strukturális rasszizmus elve. Ezen elv szerint a rasszizmus a társadalom szövetében van, tehát náluk nem az egyének rasszisták, hanem a hálózat maga. Végtelenül nárcisztikusak, minden róluk szól, bármi negatív történik velük, az egy személyük ellen indított támadás. De ahhoz, hogy valami negatív történjen, ahhoz igazán nem kell sok, elég nem egyetérteni velük. De, ami igazán hátborzongató bennük, hogy ha valakivel nem értenek egyet, akkor nem azt mondják, hogy téved, hanem etikai kérdés válik mindenből, azaz a jó és a rossz harcaként élik meg az ilyen helyzeteket. Azokat, akik nem értenek egyet velük ellenségként érzékelik és semmilyen empátiát nem éreznek velük szemben, ezért bármilyen eszköz megengedett számukra. Ami igazán ijesztő bennük, hogy nem ismerik a megbocsátást. Maguknak ugyanakkor biztonságos zónákat, safe space-eket követelnek és minden ellenük irányuló vélt vagy valós támadás esetén áldozatként élik meg a helyzetet. Kizárólag hasonló gondolkodású emberekkel veszik körbe magunkat, hordákba rendeződnek és együtt gyűlölik az öröklött hálózatot.