Az ötödik boldogság talán Szent Pál Szeretethimnusza által érthető meg a legjobban, amit már idéztem.  Megmutatja, hogy Szent Pál mennyire mélyen megértette Jézus üzenetét. Mert lehetek a legokosabb, birtokában lehetek a teljes tudásnak és igazságnak, ez kevés az Isten országának építéséhez. Az Ő országát csak szeretettel lehet építeni. Aki pedig szeret, az könyörületes. Ha valódi szeretet van bennem, a könyörületességet fogom érezni Isten országának építése közben. Ha irgalom nincs bennem, akkor nem Isten országát építem. Mert ha csak az igazság létezik, akkor az a kezünkben könnyen ítéletté válhat: én tudom, milyen az Isten országa, te nem tudod – innen már csak egy lépés, hogy ezért elítéllek téged. Ettől a lépéstől pont a szeretet által diktált irgalom véd meg minket. Ugyanezt fogalmazza meg Jézus a Hegyi beszéd későbbi részében:

Ne ítéljetek, hogy el ne ítéljenek titeket. Mert amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak megítélni titeket is, és amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is.”

Máté 7,1–2

         Az ítéletet bízzuk Istenre! Ő az, aki igazán az ember szívébe lát, ő az egyetlen, akinek megvan a tudása, hogy a juhokat elválassza a kosoktól. És talán itt a kulcs, hogy külön tudjunk választani két hasonló, de mégis teljesen más dolgot: különbséget kell tenni az igazság kimondása és az ítélkezés között. Mert ha rosszat látunk, akkor ne mondjuk ki, hogy ez rossz, mert nem akarunk ítélkezni? Keresztelő Szent János nagyon látványosan kimondta az igazságot, ha valami rosszat látott, Jézus is az igazság kimondásával bosszantotta fel a farizeusokat, és Pál sem fogta vissza magát leveleiben. Mindhármuk és még számtalan szent példája azt mutatja, hogy Isten országának építése közben az igazság kimondásáról nem mondhatunk le. Ha hallgatok az irgalmasság nevében, mert nem akarok ítélkezni, akkor letértem a jó útról. De hogyan mondhatjuk ki az igazságot ítélkezés nélkül? Akkor nem válik ítéletté, ha ez szeretettel, irgalommal történik. Például, ha egy barátom rosszat tesz, az nem irgalom, hogy nem mondom ki az igazat, mert nem akarom megbántani. De az igazság kimondását az ítélettől az irgalom választja el, mert az biztosítja, hogy a barátomat mint embert nem vetem el, hanem fenntartom vele a kapcsolatot. Az irgalom tesz képessé minket arra, hogy a másikhoz, akivel nem értünk egyet, kapcsolódni tudjunk.

         Ez a megkülönböztetés – hogy igazságos legyek, ugyanakkor az irgalomnak köszönhetően nem ítélkező – egy nagyon nehéz feladat. Isten itt olyat kér tőlünk, amire igazából legtisztábban csak ő képes. A budajenői Szent Péter és Pál-templom főoltárán van egy nagyszerű szoborkompozíció, amely Szent Pétert és Szent Pált ábrázolja karöltve, kezükben a hagyományos szimbolikus tárgyaikkal: Péter kezében a kulcs, Pál kezében a kard. A hagyomány szerint Péter volt az érzelem embere, Pál az értelemé. És valóban, a kettő együtt jár. Ahogy a két apostol karöltve áll, egymással beszélgetve, úgy kell bennünk is együtt érvényesülnie az értelem és érzelem, az igazságosság és az irgalmasság kettősének. Hogy mennyire mély ez a szimbolika, az is mutatja, hogy melyik szimbólum kinek a kezében van. A Mennyországnak (Isten országának) a kulcsa az érzelem, az irgalmasság, a szeretet kezében van, és nem az értelem, a ráció kezében. Isten országába az út a szíven keresztül vezet. De ott a kard is, mert küzdenünk kell a világgal Isten országáért. A küzdelem kardja az értelem kezében van, mert ha a kard az érzelem kezébe kerül, akkor pusztítóvá válik. Ha érzelemmel lépek fel valami ellen, azt úgy hívják: harag és gyűlölet. Ha viszont az érzelmet valakinek vagy valaminek az építésére használom, munkálkodom valamiért, azt úgy hívják: szenvedély, szeretet, irgalom.

         Az irgalom igazság nélkül igazságtalansághoz vezet, de az igazság irgalom nélkül egy mindenre lesújtó pallos. Tehát érzelmeinkkel, szeretettel és irgalommal keressük Isten országát, és értelemmel, igazságosan védelmezzük.